A Legjobb Monitor

A Legjobb monitor

A legjobb monitor nem növeli a számítógép teljesítményét, mégis minden sokkal jobban élvezhető, ha megfelelően van tálalva. A tökéletes látvány az, amely akár játék, akár filmnézés közben elvarázsol minket, és igen, erre csakis a legjobb monitor lehet képes. No, nem kell rögtön aggódni, ahhoz, hogy a legjobb monitor elérhetővé váljon számunkra is, nem kell feltörni rögtön a malacperselyt! Manapság a legtöbb nagy gyártó által kiadott monitor is elérhető kedvező áron bárkinek, aki bele akar csöppenni az elképesztő látványvilágba, mindezt nagy felbontással és olyan frissítési rátával, mely nem terheli meg a szemet és mind szórakozás, mind munka közben segítenek, hogy ne legyen zavaró az ott töltött idő. Ilyet csak a legjobb monitor tud nyújtani!

Így 2018 vége felé is tudunk még olyat mutatni, amire ti is azt mondhatjátok; ez a legjobb monitor! Legyen szó arról, hogy ideje felzárkózni a nem régiben feljavított PC mellé látványvilágban is, vagy USB-C kategóriában a laptopunk számára keresnénk melyik is a legjobb monitor. Mi összeszedtünk párat a legjobbak közül, és létrehoztunk egy TOP 3 listát, hogy szerintünk melyeket a legérdemesebb megnéznetek! Ne habozzunk, vágjunk is bele, lássuk, hogy is néz ki ma a legjobb monitor!

 

Acer Predator X34

Kezdjünk is rögtön egynagynévvel, az Acer ugyanis gyönyörűen belehomorított 2018-ba! A Predator X34 ugyanis tökéletes választás azoknak, akik már unják a 16:9-et és szeretnének valami újat, valami merészet.

1.ábra: Acer Predator X34

Nektek hoztuk el ezt a gyönyörűséget, mely 21:9-es képfelbontással olyat mutat, amitől leesik az állatok is! Lehet, hogy Netflixezésre nem a legideálisabb, és van néhány játék, ami nem feltétlenül támogatja, de ez a monitor megmutatja, mire is képes az ultra széles képernyő! Ez az egyik legjobb monitor, melyet egy rendkívül vonzó alumínium keret tesz ellenállhatatlanná, valamint egy olyan állvány, mely leginkább egy varjú lábára emlékeztet, mégis hihetetlen stílusosan ötvözve a kerettel elvarázsol ez a 34 colos panel.

Ami még ennél is jobb, hogy fel lett szerelve az Nvidia G-Sync technológiájával is, így megkímélve minket a fölösleges aggodalomtól és stressztől, melyet a VSync okozott nekünk és a grafikai kártyánknak. A Predator X34, mint azegyik legjobb monitor napjainkban, mindent megad, amire csak szükségünk lehet egy monitortól!

Paraméterek:

  • Képernyőméret: 86 cm
  • Képarány: 21:9
  • Felbontás: 3440 x 1440
  • Fényerő: 300 cd/m2
  • Válaszidő: 4ms G2G
  • Betekintési szög: 178/178
  • Kontraszt: 100 millió : 1
  • Színek: SRGB 100%
  • Súly: 9,9 kg

 

Dell UltraSharp UP3218K

Ritkán találkozunk manapság olyan technológiával, ami olyan szinten előre mutat a jövőbe, hogy messze túlszárnyal minden eddigit és csak szájtátva mutatunk rá, hogy ez mégis micsoda…
Nos, ez az egyik legjobb monitor!

2.ábra: Dell UltraSharp UP3218K

A Dell Ultrasharp UP3218K olyat mutatott, ami nem tette kétségessé, hogy belefér a legjobb monitor kategóriába. Ez azért is fokozottan igaz, ugyanis nyers szépsége úgy elvarázsol, hogy nem is nagyon találni hozzá hasonlót, ha egyszer megtaláltuk, mást nem akarunk. Ne értsétek félre, nem csupán a felbontásra célzunk ezzel, bár tény és való – s itt minden tiszteletünk a Dell-é -, hogy hosszú utat járt be a cég, mire bebiztosította magát azáltal, hogy az általuk kiadott legjobb monitor olyan színekkel, képminőséggel rendelkezzen, amely a legkiválóbb a piac ezen terén.

Az ára viszonylag borsos, nem biztos, hogy mindenki hajlandó lenne megkockáztatni, hogy ennyit költsön egy ilyen gyönyörűségre, ám az igazán profik, akiknek a legjobb monitor megszerzése a cél, nekik nem kell tovább keresniük, megtalálták!

Jellemzők:

  • Képernyőméret: 81 cm
  • Képarány: 16:9
  • Felbontás: 7680 x 4320
  • Fényerő: 400 cd/m2
  • Válaszidő: 6ms
  • Betekintési szög: N/A
  • Kontraszt: 1300 : 1
  • Színek: sRGB 100%
  • Súly: 8,5 kg

 

Asus MG248Q

Ha a gépünk nem tudja kezelni a 4K-t, vagy akár az 1440p-vel is gondjai akadnak, akkor az ASUS MG248Q a legjobb monitor a számunkra!

3.ábra: ASUS MG248Q

 

A 1080p TN panel ellenére (az IPS helyett) ez a csoda villámgyors reakcióidőt nyújt, ezáltal pótolva hiányosságait az Adaptive Sync. terén. Ez utóbbi csökkenteni hivatott a kép töredezettségét, ha van egy AMD videokártyánk, akkor kétség sem férhet ahhoz, hogy az MG248Q személyre szabja a gamer költségvetésünket, másrészről pedig az NVidia rajongók is örvendezhetnek a 144 Hz-es frissítési rátának.

Akárhogyan is, a kellő GPU felszereltség nélkül lehet, hogy jobban jár az ember, ha egy kicsit spórol az ASUS ROG Swift PG27UQ-ra, mely a következő a legjobb monitor listánkon.

Jellemzők:

  • Képernyőméret: 59 cm
  • Képarány: 16:9
  • Felbontás: 1920 x 1080
  • Fényerő: 350 cd/m2
  • Válaszidő: 1ms
  • Betekintési szög: 170/160
  • Kontraszt: 100000000 : 1
  • Színek: SRGB 100%
  • Súly: 7,7 kg

 

ASUS ROG Swift PG27UQ

A legjobb monitor témában keresgélve találkozunk néha olyan találmányokkal, melyek képesek ötvözni a csúcsminőség jegyeit már-már földönkívüli technológiának tűnő ügyességgel. Az ASUS ROG Swift PG27UQ is egy ilyen darab.

4.ábra: ASUS ROG Swift PG27UQ

Nem csak hogy Ultra-HD 4K kijelzővel rendelkezik, de ezt még megfejeli egy HDR és Nvidia G-Sync technológiával is. Ez pedig az a nyerő hármas kombináció napjaink legfejlettebb technológiájából, mely a legjobb monitor fényében tünteti fel ezt a „földönkívüli” kincset, persze csak akkor, ha meg tudjuk fizetni.

Különösen ajánlott azoknak, akik bármilyen videó és/vagy kép szerkesztéssel foglalkoznak. Ezzel nem lőhetnek mellé, ez a legjobb monitor erre a célra, minden kétséget kizáróan.

 

Jellemzők:

  • Képernyőméret: 68 cm
  • Képarány: 16:9
  • Felbontás: 3840 x 2160
  • Fényerő: 600 cd/m2
  • Válaszidő: 4ms
  • Betekintési szög: 178/178
  • Kontraszt: 50000 : 1
  • Színek: Adobe RGB 99%
  • Súly: 12,7 kg

 

 

Reméljük tudtunk elegendő tippet adni, hogy megtaláljátok számotokra a legjobb monitort. 🙂

Bátran kommenteljetek nekünk, ha van tapasztalat, esetleg felmerülne kérdés!